|
|
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. A közepében egy takaros házikó. Ott lakott egy okos kismalac. Éppen ebédet főzött.
Arra sündörgött a farkas. Igen éhes volt, gondolta jó lesz egy kis malacpecsenye. Finom illet szűrődött ki a házikóból, és be is zörgetett.
Könyörögni kezdett a lánccal kikötött ajtó résén keresztül. Engedj be kismalac, nagyon fázom. Ígérem nem bántalak, csak melegedni szeretnék. Tudta a kismalac, hogy a farkas nem mond igazat, hazudik, és szólt: Nem eresztelek!
Könyörgött tovább a farkas: Legalább a hátsó lábamat. Tudta malacka, miben sántikál a farkas. Az ajtó mögé tett egy zsákot, és abba tolatott bele a farkas, mikor malacka levette a láncot az ajtóról.
A kismalac gyorsan bekötötte a zsák száját. Jól be is csomózta, hogy ki ne szabaduljon a farkas.
Kivonszolta az udvarra a zsákban kapálódzó farkast. Nagyon üvöltött és kiabálta, hogy ezt megkeserüli malacka.
Malacka hozott egy fazék forró vizet, és azt ráöntötte a zsákba kötözött farkasra. "No, most megtanulod, hogy ne bántsd a gyengét, védtelent." A kismalac, mint aki jól végezte dolgát, otthagyta a farkast.
Bizony farkas koma nagyon rosszul érezte magát, a forró víz mind lekopasztotta a bundáját. Valahogy kirágta magát a zsákból, és bosszút forralt a kismalac ellen.
Szaladgált az erdőben, hívta a többi farkast, hogy segítsenek rátámadni a kismalacra. Jöttek is nagyon felbuzdulva, rohantak.
A kismalac hallotta a nagy zsivajt, és gyorsan felmászott egy fára. A lomb jól eltakarta, onnan nézte a vonuló farkasokat. Körül állták a fát, és tanakodtak, hogy an másszanak fel. Mivel nem tudtak, így egymás hátára álltak. A kopasz állt legalul.
Már majdnem sikerült is elérniük a kismalacot, de ekkor az elkiáltotta magát: "Forró vizet a kopaszra!" A leforrázott farkas nagyot ugrott, a többi meg mind leesett. A farkasok nagyon megharagudtak a kopaszra, és utána eredtek.
A kismalac szétnézett, már nem látott veszélyt, lemászott és hazaballagott. Az okos kismalac túljárt a farkas eszén. Itt a vége, fuss el véle...
|
|
|
|
|
|
